Ősatyák nyomában - Ábrahám a nagy utazó

2019. március 21-én került sor a régészeti előadássorozat második állomására „Ősatyák nyomában - Ábrahám a nagy utazó: Harran, Ur, Uruk felfedezésének kalandos története címmel.

Az est első részében Frend László lelkész a Bibliáról beszélt, mely a mai ember számára az élet nagyon sok területén is használható, hasznosítható értékes dokumentum. Az előadás témájához kapcsolódóan az Ábrahámról szóló részekről mesélt. Ezt követően dr. Gürtler Katalin részletgazdag bemutatója következett a 17 helyszínt felölelő utazásról. Az előadásból megtudhattuk, hogy az Ur városától Egyiptomig tartó útvonalon Ábrahám a karavánutakon jutott el az egyes településekre.Ur feltárásához kapcsolódóan említésre került a krimiíró Agatha Christie is, hiszen az "Így éltünk Mezopotámiában" című regénye alapjául az ottani élmények szolgáltak. A vándorlás utolsó állomása Hebron települése volt, melyet több vallás ma is szent helyként tisztel.


Az oldal nyomtatása