2011. december 13-án, kedden került sor a könyvtárban Kovács Zoltán előadására „Még mindig Beatles!- a legendás zenekar megidézése” címmel.
Hogy is kezdődött a történet? Hogy tudta az 1940-es évek elején Liverpoolban megszületett négy egyszerű srác zenéjével meghódítani a világot? A válasz a zenerajongó fotós adatokkal, évszámokkal, nevekkel és színes adomákkal átszőtt előadásából derült ki. Az est során betekintést nyerhettek a vendégek az együttes életébe és a 60-as évek „könnyűzene gyártásának” világába is, részletek bemutatására került sor a „Sárga tengeralattjáró” és az „Egy nehéz nap éjszakája” című filmekből. Felcsendültek olyan népszerű és kevésbé ismert Beatles dallamok is, mint például a „Love, love me do”, „Something”, „Eleanor Rigby”.
Az előadó régi álma valósult meg, amikor a Because című zeneszám aláfestésével elkészítette saját diaporámás összeállítását, melynek téli, havas fákat ábrázoló képei a dallammal együtt a tél gyönyörű arcát mutatták meg. A zenekar megidézését azonban nem csak a dallamok, filmbejátszások, hanem poszterek, bakelit lemezek, naptár, könyvek is segítették, az ezekből álló minikiállítás az év végéig látható a könyvtárban.
Utolsóként a Long Play 33 1/3 című hazai zenekar „Christmas time brings” című dala csendült fel, már most karácsonyra hangolva mindenkit. A 60-as évek házibuli hangulatát megidézve zsíros kenyér és tea fogyasztásával, beszélgetéssel zárult a jó hangulatú este.
|
|
|
| Összes fotó » |
Csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá!
Jelenleg nincs egyetlen hozzászólás sem!